WAITITI SZABAD KEZE

 

· Critics

A film kettő órás. Én nem fogok olyan hosszan írni erről az alkotásról, hogy ennyi időn keresztül kelljen olvasnotok. Inkább vegyük csak a lényeget.

Adott egy zseniális filmes, adott egy jó szereplőgárda, adott egy kész franchise...és mégis, valami már nem olyan, mint volt. A humorzsák kiömlött és minden jelenet a maga paródiája is egyben, ahogy minden drámai pillanat is vérszegénnyé válik az azt megelőző poéncunami után. Szórakoztató film? Kétségtelenül. Mer változtatni a Feige csapat? Mer! Viszont ez az út kicsit megüli már a gyomrot, annak ellenére, hogy szép lezárást kapnak karakterek, bravúrosak az akciójelenetek és még a főgonosz sem kétdimenziós. Én viszont másra vágyom egy Thor filmtől. Amíg eme királydráma harmadik felvonása még ügyesen egyensúlyozott, addig a negyedik epizód (s ezzel az asgardi bizony az első, kinek már négy különálló filmje van) már átlendült egy olyan irányba, amely nem rossz, de egy kérdést mégis feltesz bennem: ezt hogyan kötik össze a többi filmmel? Hogyan jutunk el Kang-ig, a következő nagy egyesülésig? Persze, hogy erre csak a Marvelnél tudják a választ és biztos vagyok benne, hogy tudják, hiszen jó pár évre előre terveznek, de a könnyedebb hangvétel remélem nem annak a hozadéka, hogy a DC is a fény felé vette az irányt és a Stan Lee örökségét ápoló stúdió erre is rá akar licitálni.